Erzsébeti történetek

Amit most el fogok mondani, valószínű, hogy sok jelenlevő nemtetszésével fog találkozni, de kötelességem tisztelegni kivégzett egykori zárkatársaim – a keresztény Törzsök Géza, a zsidó Angyal István - előtt, akik nekem e pillanatban az akkori nemzeti egységet jelképezik. Értük és miattuk hangzik el mondanivalóm.

Elmúltam hetvenhét éves. Korommal már meghaladtam az átlag magyar férfi életkorát. Ebből az életből öt olyan március 15-e volt, amelyet rács mögött töltöttem. Az első 1946 tavaszán volt. Katonaiskolásként 1945. április 25-én amerikai hadifogságba kerültem. Itt hol bezártak egy hadifogoly táborba, hol szabadon engedtek. Nem tudtak belenyugodni abba, hogy mi nem Hitler Jugendek vagyunk, és nem harcoltunk ellenük.

Ahogy ígértem, folytatom a sztorit, de egy kis kitérővel. Most nem a zenekar életét ecsetelem, hanem leírom a taxisblokádot, már ahogy én emlékszem rá. Ezek a napok még aktív, kezdő fideszesként értek, még csak huszonhat (26!) éves voltam. Nagyon izgalmas volt. Sokan rosszul emlékeznek az eseményekre, leszögezem: a taxisblokád 1990. október 25. (csütörtök) és 28. (vasárnap) között állt fenn.

Az átlag ember halála csak a család és esetleg a barátok részére fájdalmas. A nagy társadalom nem is veszi észre, hogy egy tagja meghalt. Bezzeg, ha egy ismert politikus meghal, dísztemetést rendeznek számukra. Az újságok öles cikkekben írnak nekrológot az elhunytról. Dísztemetés, nagy gyászmenet, miegymás.

1957.  őszén Tökölön töltették velem az időt. Nem valami őszi üdülés vetett oda, a rendőrség gondoskodott akkor rólam. A tököli Közbiztonsági Őrizetes tábor minden volt csak nem üdülőhely. Az őrök durvasága, az embertelen elhelyezés, a víz és élelem hiány, mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy kellemetlen élményeim maradjanak onnan. Mégis a jó társaság, az azonos gondolkodású emberek együttléte olyan emlékem maradt, amely későbbi életem meghatározó tényezője lett.

A Temetőben szokásos rituálé. Himnusz, Egy beszédet mond az önkormányzat részéről, Kovács Eszter alpolgármester asszony, egyet tőlünk Kapcsos János. Koszorúzás, Szózat. Körbejárjuk az 56-ban elesettek sírjait. Oltványi Laci sírjánál miközben beszélek, majdnem kicsordul a könnyem.

Új sorozatot indítok "Erzsébeti történetek" címmel.

Somogyváry Géza, Pesterzsébet Díszpolgára, atyai barátom, apám '56-os bajtársa megtisztelte honlapomat néhány írásával. Ezeket kezdem most közzétenni.

Géza bátyámnál kerületünk múltjáról. a helyi '56-os eseményekről aligha tud bárki is többet.

Elsőként a Pesterzsébet újságben is megjelent cikkét mutatom be: Vége az ünnepnek címmel.

Tartalom átvétel