TCR sztori extra – Emlékeim a taxisblokádról

Ahogy ígértem, folytatom a sztorit, de egy kis kitérővel. Most nem a zenekar életét ecsetelem, hanem leírom a taxisblokádot, már ahogy én emlékszem rá. Ezek a napok még aktív, kezdő fideszesként értek, még csak huszonhat (26!) éves voltam. Nagyon izgalmas volt. Sokan rosszul emlékeznek az eseményekre, leszögezem: a taxisblokád 1990. október 25. (csütörtök) és 28. (vasárnap) között állt fenn.

Ez a négy nap mély nyomot hagyott politikai emlékezetemben, talán ma már másként ítélem meg a történések lényegét, de a szituáció nagyon érdekes volt.

Pár nappal túl voltunk az első szabad önkormányzati választásokon, de az új testületek még nem álltak fel. Nekem az volt a szokásom, hiszen akkor is előadóművészként funkcionáltam, hogy - tekintettel a hétvégi fellépésekre és feleségem munkahelyi elfoglaltságára – egyedül mentem csütörtökön hétvégére bevásárolni a Nagycsarnokba, akkor még nem voltak szupermarketek. Láttam, hogy minden benzinkútnál több száz méteres sorok álltak. Persze, ne úgy képzeljük el, mint most, hogy modern, éjjel-nappali kutak vannak minden sarkon, bizony, ha az ember nem tankolt időben, pórul járt. Én röhögtem a markomba, mert naívan nem hittem, hogy annyira felemelhetik a benzin árát, hogy az megérne több órás sorbanállást.

Mint kiderült, tévedtem. Este, a félhetes hírekben bemondták, hogy az addig 33 Ft-os (86-os, normál) benzin árát a duplájára emelik. Nem akartam elhinni! Később átjött egy régi ismerősöm, akkoriban készült el az M0 autóút első (halál)szakasza, ő volt ott a főépítész (Gerő), mondta, hogy nagy gáz van, sehol nem lehet tankolni, mindenütt tömegek várnak, de hiába. Hülye módon én is beugrottam a Trabantomba, s elszáguldottam benzinkutat keresni, természetesen hiába, már szinte mindenütt elfogyott a nafta.

Aznap este a káromkodáson kívül sok mindent Pesterzsébeten nem is lehetett csinálni, s csak a legutolsó híradó szólt nagyon szűkszavúan, hogy a taxisok lezártak egy-két hidat. A meglepő igazságot csak a péntek reggeli napilapok tudósításaiból tudtam meg.

Ez a nap amúgy is fontos szerepet játszott a kerület és a családom életében egyaránt.

Feleségem bekerült az első, szabadon választott Önkormányzat testületébe képviselőként, s ez a pénteki nap volt az alakuló ülés. Hosszas háttér-tárgyalások után e napon választotta meg az új testület Perlaki Jenőt polgármesterré, ki azután parlamenti és fővárosi képviselőségig vitte, majd csúnyán le is játszott. Ezt majd egy másik írásban ecsetelem. Az Előd utcából, mely alig 2 km-re van a Városházától, nagyon nehéz volt eljutni az ülésre. Én csak délben mentem oda, mikorra már a helyzet letisztult. A TV, a Rádió egyre rémisztőbb dolgokról számolt be, de ekkor még Erzsébeten, aki jól ismerte az utcákat, annak nem volt nagy probléma közlekedni. Az alakuló ülés este 8 körül ért véget, este együtt néztük a mai napig is együtt maradt baráti társasággal a televíziót. Az Ablak műsorában Feledy Péter arra kérte az embereket, hogy menjenek haza, de a blokád egyre terebélyesedett.

Szombaton reggel már mindenki bepánikolt Pesterzsébeten, ennyi lisztet és keletlen kenyeret 1956-ban sem adtak el, mint e nap délelőttjén. Mi is vettünk egy kétkilós bodagot, amit hétfőn reggel érintetlenül helyeztünk el a kukában. Ehetetlen volt. Hamarosan többen telefonáltak a társaim közül, hogy tennünk kéne valamit. Az akkori fideszes társaságból csak nekünk volt telefonunk, de ne felejtsük, 1990 októberét írtuk. Kitaláltuk, hogy végigjárjuk a helyi blokádokat és megkérdezzük a taxisokat, hogy van-e valamire szükségük. Nosza, be is pattantunk a zöld Trabantomba, s elmentünk némi üzemanyagot szerezni a Terminálhoz (Szentlőrinci út – Nagykőrösi út kereszteződése), ahol a taxisok ugyan nem engedtek át, de adtak egy kannát, amibe egy-két liter 98-ast kaptunk, akkor még ez volt a legritkábban használt üzemanyag, talán ezért maradt belőle pár liter.

Beültünk öten a négyszemélyes autóba, sőt, mozgósítottuk az egyik jó ismerősömet (Sós Laci), akinek CB-rádiója is volt. Elkezdtük lejárni a kerületi blokádokat. Tulajdonképpen mindenütt békés tüntetést láttunk, csak az egyik helyen találkoztunk brutális jelenettel. Az hogy mi a brutális jelenet, 2006 október 23. óta más értelmezést nyert.

A taxisok az első pillanattól kezdve átengedték a rendőröket, sőt, az orvosokat, ápolónőket ingyen szállították. A Nagykőrösi útnál egyszer csak jött egy Wartburg-taxi, hogy egy nővért visz, engedjék át. Az egyik blokádos benézett az ablakon és látta, hogy megy a taxiórája, s rászólt, hogy álljon meg. A fickó hirtelen rükvercbe kapcsolt és elindult, de a másik fennakadt a motorháztetőn. Többen eléugrottak, muszáj volt megállnia, de nem verték meg, megelégedtek annyival, hogy leeresztették a kerekeit a szelepek eltávolításával.

Elmentünk minden blokádhoz Erzsébeten és Soroksáron, felajánlottuk a segítségünket, de teljesen belterjes volt a sztori, mindenütt normálisan viselkedtek, de igazándiból magukkal voltak elfoglalva.

Vasárnap folytatódott a feszültség, néztük a TV-t, szerencsére kerületünkben semmiféle atrocitásra nem került sor. Este 7 körül, amikor kiderült a megállapodás a kormánnyal, teljesen megszűntek a blokádok Pesterzsébeten, könnyen jutottam a Városházára, ahol az új polgármesterrel, rendőrkapitánnyal és néhány zöldfülű képviselővel együtt ünnepeltük az új rendszer első és azóta is legnagyobb békés polgári engedetlenségi mozgalmának a végét. Azóta már tudjuk, hogy másképp is lehet. Hogy ez jó-e, vagy sem…