Somogyváry Géza : Beszédvázlat 2008. október 23-ra

Amit most el fogok mondani, valószínű, hogy sok jelenlevő nemtetszésével fog találkozni, de kötelességem tisztelegni kivégzett egykori zárkatársaim – a keresztény Törzsök Géza, a zsidó Angyal István - előtt, akik nekem e pillanatban az akkori nemzeti egységet jelképezik. Értük és miattuk hangzik el mondanivalóm.

Mi magyarok, de különösen mi 56-sok gyakran hangoztatjuk, hogy a Magyar Forradalmat a Világ magára hagyta. De már eleinkben is ott található volt ez az érzés. „A tatárokat mi állítottuk meg, innen már nem jutottak tovább” Pedig Európa ismerte a tatárveszedelmet. A testvéri Lengyel nemzettel csak egyedül mi álltunk nekik ellent. „A törökök sem jutottak innen tovább”.Amikor, 1455-ben a jelentések arról számoltak be, hogy gyülekezik a Balkánon a török haderő, a pápa, katonák helyett, csak egy lánglelkű papot küldött, Kapisztrán Szent Jánost. 1456-ban Nándorfehérvárt hazánk népeinek összefogásával, de segítség nélkül tudtuk megvédeni, Rákóczi az ígért segítség helyett még diplomáciai támogatást sem kapott XIV. Lajostól, a Napkirálytól. A francia királynak Versailles palotája nagyobb gondot jelentett, mint a magyar Fejedelemnek tett ígérete. 48-as forradalmunkban is magunkra maradtunk. Petőfi Sándor nem véletlenül írta Európa Csendes, újra csendes versében:

Magára hagyták, egy magára
A gyáva népek a magyart
Lánc csörög minden kézen, csupán a
Magyar kezében cseng a kard…

Hallatszott korábban, is, de mostanában újra sűrűn mondjuk 56-tal kapcsolatban a magára maradó nemzet kifejezést. Pedig látnunk kell, hogy ha a hivatalos politika nem tudta, vagy nem is akarta befolyásolni az orosz intervenciót, a népek sem 1849-ben sem 56-ban nem hagyták cserben a magyarokat. Gondoljunk Haynau Angliai fogadtatására, ahol a Manchester sörgyári munkásai megdobálták, a hóhért erjesztett árpadarával, és a hivatalos körök sem merték a népharag miatt fogadni. 56-ban a Világ a Szuezi csatorna kapcsán egy Atomháború szélére sodródott, Hazánk érdekében csak ennek a háborúnak kockázatával lehetett volna beavatkozni. A hivatalos nemzetközi diplomácia ezért hagyott bennünket magunkra. Épp emiatt volt gyalázatos, az akkori Szabad Európa Rádiónál az ENSZ csapatok beavatkozásának ígérgetése.

A kérdés, tehát magunkra maradtunk? Ma van 51 éve, hogy minden francia reggeli napilapban – a szocialista Populaire-től a gaulleista Combat-ig, - kivéve a kommunista L’Humanitet – valamint angol német és amerikai újságokban egy kis cikk jelent meg. címe „A Magyarok Vére” Írója a Nobel díjas Albert Camus a Közöny, a Pestis, a Bukás nagynevű szerzője. Az író fizetett hirdetésként akarta feladni a cikket, de egyetlen napilap sem fogadott el pénzt a cikkért, inkább honoráriumot fizetett érte az írónak, aki ezt a magyar menekültek javára felajánlotta.

Egy norvég költő, Claes Gill Gloria Victis címmel egy verset írt. Ennek a versnek a címe lett később egy irodalmi antológia címe is, amelyben több mint száz író és költő verssel és prózával emlékezett meg a magyar forradalomról. Olyan költők álltak ki a magyar forradalom mellett, mint a francia Jean Cocteau, vagy Jules Superville, de Európa minden nevesebb költője oda állt a magyarok igazsága mellé. Grafikusok, festők magyar témákkal tettek hitet a magyar ügy mellett.

Amerikában John Steinbeck, a világhíres író egy cikk-kel állt ki a magyarok mellett.

Camus cikke lavinát indított el. A francia kommunista mozgalomban, Megindult a francia baloldali értelmiség kilépése a Francia Kommunista Pártból. Kilépett Yves Montand, aki 14 éves kora óta volt párttag. Követte őt felesége Simone Signoret. Sorolhatjuk a sort Picassóval, Joliott Curievel. Georges Marchait a francia kommunista párt főtitkára ugyan védelmébe vette a szovjet beavatkozást, de nem tudta megállítani az értelmiségi kilépéseket a pártból.

Az olasz kommunista párt vezetése egy tag kivételével viszont kiállt Nagy Imre mellett, az az egy tag, Giorgio Napoletano később bocsánatot is kért akkori véleményéért. Igaz, ekkor már Olasz Köztársasági elnök volt.

Érdekes a francia kommunista párt, amely az 50-es években a legerősebb francia párt volt, ma sehol sincs. Az olasz párt, amely szakított a szovjet pártvonallal, és elsőként vetette el a vörös csillagot, és kialakította az Eurokommunizmust, ma is erős baloldali párt maradt Olaszországban, az is igaz, hogy eltűnt nevéből a kommunista jelző. Az a francia Kommunista Párt, amely védelmébe vette a szovjet beavatkozást, ma már, hogy marxi kifejezést használjak, a történelem szemétdombjára került. A magyar '56 megindította a kommunizmus erózióját, a csehszlovák '68 tovább erősítette ezt az eróziót, a lengyel '81 lényegében befejezte. Tíz év múlva nem volt Európában szovjet csatlós állam.

A világ értelmiség velünk volt. Velünk voltak a munkások is. A francia CGT szakszervezet, amely korábban kommunista irányítás alatt volt, hogy magakadályozza tagvesztését, hangsúlyozni kezdte pártfüggetlenségét. Európa népe velünk volt. A magyar nép becsülete soha sem állt olyan magasan, mint akkor. Hazánkon kívül, jó volt akkor magyarnak lenni.

Még egyszer érezhettük azt a szeretetet 1989 szeptemberében, amikor kiengedtük az NDK állampolgárait az NSZK-ba. Én ekkor pont Münchenben tartózkodtam, Kocsimat körül vették a Leopold strasse-n, és a tömeg megtapsolta a kis magyar zászlót, ami az autóra volt kitűzve. A kézfogásjelzés mutatta, hogy hálásak a magyar népnek. Jól éreztem ott magamat. Oltványi László bajtársam, akivel találkozóm volt, könnyezett. Emlékszem mit mondott: csak jöjjön a folytatás. És jött.

1989 óta még húsz év sem telt el, és hol van korábbi presztízsünk? Szertefoszlott. Külföldi utjaimon – olyanok, akik szeretnek minket és féltenek is – megkérdezik tőlem, hogy igaz-e, hogy vannak magyar radikálisok? Igaz-e, hogy magyar fiatalok olyan zászlót lengettnek, amely ugyan történelmi zászló, de a nyilasok megbecstelenítették. Igaz-e, hogy egy volt kommunista politikai bizottsági tag, dicsőítő könyvet írt - és akadt rá kiadó is – Kádár Jánosról. Miért ment el Vannai Attila Strassburgig, hogy a vörös csillag lekerüljön a tiltott jelképek listájáról. Miért tapsoltak a magyar szocialista képviselők, amikor meghallották a strassburgi ítéletet? Ezek a magyarok nem tudják, talán nem is tanították nekik azt, hogy Hitler és Sztálin között csak a meggyilkoltak számában van különbség.

A nácizmushoz 9 millió ártatlan ember vére tapad, a kommunizmus áldozatainak száma 32 millió. Ez utóbbi adat az orosz statisztikai hivatal közleményéből ismert.

Magyar vonatkozásban Haynau és Kádár ugyan olyan tömeggyilkos. Haynau 128 magyart végeztetett ki. Másféléves háború után, a 18 milliós nagy Magyarországon. Kádár 365 magyart akasztatott fel 12 napos harc után a kis trianoni Magyarországban. Mikor vesszük észre, hogy a Duna parton ártatlan embereket legyilkoló nyilas pártszolgálatos és a mosonmagyaróvári, parlament előtti, és a salgótarjáni gyilkosságokat elkövető karhatalmista között nincs különbség.

Azzal, hogy Kádár szimpatikus vonásokkal is rendelkezett, nem változtat gyilkos mivoltán. Az ujjongó, tapsoló szocialista Európa-parlament magyar szocialista képviselői nem tudják, hogy szociáldemokrata vezetőket vörös csillagos pribékek vertek halálra a börtönben? Kéthli Annát vörös-csillagos pribékek pofozták meg az Andrássy út 60-ban?

Ezért nem értik külföldi barátaink az előbb felsorolt jelenségeket. Megkérdezik tőlem, hogy tudják-e a fiatalok, hogy a Forradalom után kivégzettek között számos zsidó értelmiségi és több cigány nemzetőr volt?

Hol vannak történelmünk tanulságai?

Amikor sommásan származás szerint ítélték meg az embereket, az mindig történelmi katasztrófához vezetett. Így volt ez 1944-ben, a zsidó és cigány holokausztnál és így lett ez 1952-ben a kitelepítések során. Így volt ez a kuláklisták esetében is. Kérdezem történelem tanárainktól, hol van történelem oktatásunkban a hitelesség? Mikor tanuljuk meg, hogy a náci, illetve nyilas ordas eszmék és a kommunizmus között nincs különbség. Mindegyik a gyűlöletre épít.

Mára elhíresültünk gyűlöleteinkről. Erre a kijelentésre mindenki egyetértően bólogat, de mindenki a másikban látja ennek az okát. Pedig mindegyikünk követett el olyan bűn, amely a mostani gyűlölséghez vezetett. Híres hajdani forradalmi összefogásunk mára köddé vált. Ma már senki sem írna hozzánk méltató verset.

Pedig most, nem sokkal kisebb veszedelemmel kell szembenéznünk. Ez az ellenség alattomosabb, mint a vörös hadsereg volt, és nem kevésbé veszélyes. Magyar vagyonokra, megtakarított pénzekre fáj a foguk. Pár milliárd dollárt akarnak a mi kárunkra keresni. Egyetlen ellenszere van támadásuk kivédésére. Összehangolt nemzeti gazdasági stratégia. Ha a különböző politikai erők nem lesznek képesek megállapodni, ebben, akkor a magyar gazdaság 1945-ös inflációs katasztrófa elé nézhet. Vigyázzunk a külföldi segítséggel, magunkra maradhatunk ismét. Gondoljunk saját klasszikus mondásainkra, Ki másoktól várja önnön szabadságát, az nem nyeri el azt, legfeljebb bilincset cserél.

'56 a demokráciáért küzdött, de most meg kall tanulnunk a demokráciát. Meg kell tanulnunk önmagunkba nézni, és ki kell békélnünk azzal a gondolattal is, hogy a kisebbségnek is lehet igaza.

A népek szívében nem maradtunk '56-ban sem magányosak. Ma mi tesszük magunkat, magányossá. Mi tesszük magunkat vesztessé.

Vessük el gyűlöleteinket. '56 emlékezete csak akkor lesz újra igaz, ha megtaláljuk azokat a közös gondolatokat, amelyekben egyetértünk, és sok van ilyen. E gondolatok mentén egyetértő, de egyebekben vitázó nemzetté váljunk. Ha a vita nem lesz a gyűlölet magva, akkor visszaszerezhetjük hajdani presztízsünket. Hiszem, hogy álmom és reményem rövidesen igazzá válik.

Adja Isten, hogy így legyen!

Somogyváry Géza, Pesterzsébet díszpolgára

2008.10.28.