Hardy László:2008

Az új esztendő jó év lesz az abszurd kedvelői számára, folytatódik az értelmetlen és értelmezhetetlen politikai akciók sorozata, és ezzel a magyar nemzet és gazdaság lecsúszása.

Normális ember ennek nyilván nem örül, de a két nagy tábor tudatmódosított hívei jól fogják magukat érezni. A narancsosok majd óriási győzelemként élik meg a népszavazást, a szegfűsök meg a kitartásukra lesznek nagyon büszkék, mert a kormány a hatalmas népszavazási siker ellenére maradni fog, az nyilvánvaló. Nem is lesz más választása. A felcsúti focista majd megmagyarázza a dolgot valahogy, aztán gyorsan talál másik gumicsontot az ő szeretett táborának.

A köztársasági elnök a nemzeti összefogásra szólított fel. Történészek és politikai elemzők egybehangzóan állítják, hogy a közös ellenségnek komoly összetartó ereje van. Lehet, hogy ez a mi bajunk, tótok, oláhok, rácok, zsidók bántóan kevesen vannak itt a trianoni határok között, a cigányok meg saját maguk ellenségei, emiatt alkalmatlanok a nemzetet összehozó közös ellenség szerepére. Lehetnének talán a hülyék, de azok meg lassan többségben lesznek.

 Szlovákiában nagyon jók az esélyeik (a hülyéknek), miniszterelnökük, Fico, aki az ottani Orbán és Gyurcsány egy személyben, szobrot állíttatna Szvatopluknak, mint a szlovákok első királyának. Lehet, hogy a hülyeség ellen is úgy kell védekezni, mint a bozóttüzek ellen: ellenhülyeséggel. Iktassa a magyar parlament közfelkiáltással törvénybe a hun-avar-magyar kontinuitást, állítsunk szobrot Attilának, mint az első magyar királynak! (Sopronban az egyik focipálya kerítése mellett áll egy remek Attila szobor, tudom ajánlani,a nagyanyám testvére alkotta)

Pesterzsébetet illetően kétségeim vannak. Az újévi műsoros est után azon tűnődtem, vajon olyan könnyed évünk lesz, mint a műsorszámok többsége, vagy olyan kínos, mint a produkciók többsége?

Hardy László